Mekkora ékszertartó az ideális?

A különféle kiegészítők segítségével könnyedén feldobhatjuk megjelenésünket, egy-egy impozáns darab pedig gyűjteményünk ékköve lehet. Noha elsősorban a hölgyek hódolnak ennek a remek szokásnak, manapság már az urak is előszeretettel hordanak nyakláncot, karkötőt, sőt, nem ritkán még fülbevalót is. A csecsebecsék tárolása azonban komoly kihívást jelenthet.

Ezért aztán nagyobb készlet esetén tanácsos egy ékszertartó mielőbbi beszerzése. Annak érdekében, hogy az eszköz minden szempontból megfeleljen az elvárásainknak, még a vásárlást megelőzően érdemes alaposan átgondolni, milyen kialakítás lenne számunkra a legcélszerűbb. Amennyiben csak pár darab kiegészítővel rendelkezünk, akkor egy kisebb dobozka is tökéletesen megfelel a célra. Ellenben ha komolyabb készlet van a birtokunkban, akkor egy olyan ékszertartó lesz az optimális, ami külön rekeszekkel van felszerelve. Ez két szempontból is hatalmas előnyt jelenthet. Egyrészt sokkal átláthatóbb lesz a rendszerezésünk, emellett pedig a nyakláncok, karláncok esetében nem kell az összecsomósodástól tartanunk.

Ugyancsak megfontolandó, hogy egy üveg oldalfallal rendelkező ékszertartó mellett tesszük le a voksunkat. Különösképp, ha egyszerre több darabot is használunk, hiszen így anélkül választhatjuk ki a megfelelőt, hogy ki kelljen nyitogatnunk a tárolókat. Amennyiben a fém kialakítás mellett határozunk, akkor akár saját mintázatot is gravíroztathatunk az ékszertartó felületébe, hiszen a mai, modern lézeres gépekkel ez már villámgyorsan megvalósítható. A legfontosabb szempont azonban kétségkívül a méret. A túl nagy modellekben elkeverednek az ékszerek, míg a kicsiket hónapok leforgása alatt kinőhetjük. Gondolkodjunk tehát előre és úgy válasszunk az ékszertartó kínálatból, hogy a megvásárolt modell sokáig elengedő kapacitást nyújtson.