A furgon bérlés során ezért elengedhetetlen a kaució

Időnként mindenkinek szüksége van arra, hogy bizonyos holmikat egyik helyről a másikra szállítson. Nagyobb mennyiség esetén erre a célra a személygépkocsi nem, vagy csak komoly kompromisszumok mellett alkalmas, ám dobozos, platós járművel kevesen rendelkeznek.

A legkézenfekvőbb megoldást ezekben az esetekben a furgon bérlés jelenti. Így ugyanis elkerülhetjük az üzemelésből fakadó kellemetlen velejárókat, mint amilyen a szervizelés, vagy épp az avulásból eredő veszteség, hiszen pontosan annyi időre kölcsönözhetjük ki a négykerekűt, amennyire szükségünk van. Ráadásul a furgon bérlés ma már rendkívül egyszerűen megvalósítható, ideális esetben mindössze pár percet vesz igénybe. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a folyamat nem jár túl sok papírmunkával és kevés feltételnek kell csak megfelelni. Mindössze egy évnyi vezetői tapasztalattal és betöltött 21 éves életkorral kell rendelkeznünk, ezt természetesen az érvényes igazolványaink bemutatásával igazoljuk majd. A furgon bérlés emellett egy jól kiszámítható költséggel jár, hiszen az egyes járművek díjtételeit az árlistából már előre megtudhatjuk.

Mindössze egyetlen plusz kiadással kell kalkulálnunk, ez pedig a kaució. Noha nagyobb értékű vagyontárgy – vagy épp ingatlan – bérlésénél teljesen megszokott ez a lépés, még mindig gyakorta felmerülő kérdés, miért szükséges letétet elhelyeznünk a furgon bérlés előtt. Nos, a válasz alapvetően egyszerű, tudniillik ha kárt okozunk a járműben, akkor a tulajdonos bizonyos fokig védve van és garantáltan megtérül a vesztesége. Amennyiben ugyanolyan állapotban visszük vissza a kocsit, mint amilyenben elhoztuk, természetesen a kaució teljes összegét visszakapjuk. A rizikó minimalizálása érdekében tanácsos a furgon bérlés során olyan modellt választani, amivel biztonsággal tudunk majd manőverezni. Így sokkal könnyebben elkerülhetők a véletlen balesetek.