Védősapka segítségével minimalizálható a kockázat

A szakemberek időről-időre folyamatosan azon dolgoznak, hogy olyan kiegészítők kerüljenek a piacra, amelyekkel megelőzhetők a foglalkozás körében elszenvedett súlyos sérülések. A legtöbb munkavédelmi felszerelés ugyan még mindig közvetlenül a testünkre helyezve fejti ki hatását, ám egyre gyakrabban találkozhatunk a veszélyes pontokat biztonságosabbá tevő megoldásokkal is.

Utóbbira remek példa a védősapka. Természetesen létezik – főképp az építőiparban és üzemi területeken – fejfedőként viselt kiegészítő is, ám ezúttal a hegyes végek lezárását ellátó eszközökről van szó. Nagyobb kivitelezések kapcsán szinte elengedhetetlen a betonacéllal történő munkavégzés, hiszen az alapok kiépítése során ezzel érhető el a legbiztosabb stabilitás. Ám a kiálló vasalatok nagyon komoly sérüléseket okozhatnak, még botlás esetében is, ezért védősapka – illetve profil – segítségével mindenképpen minimalizálni kell a kockázatot. A mai, modern daraboknak köszönhetően ez nem csak rendkívül kényelmesen, de gyorsan és költséghatékonyan megoldható.

Egy nívós védősapka ugyanis a menetes betétnek hála egyetlen mozdulattal felhelyezhető és eltávolítható, természetesen roncsolás nélkül. Ez egyben azt is jelenti, hogy kellő odafigyelést alkalmazva gyakorlatilag akárhányszor újra felhasználhatók, ami gyors megtérülést hoz magával. Egy védősapka esetében tehát két dologra kell kiemelt figyelmet fordítanunk. Az egyik, hogy mindig minőségi darabokat vásároljunk. Ezek nem csak időtállóbbak, de vész esetén garantáltan teljesítik a tanúsítványban foglaltakat. Legalább ilyen fontos azonban az is, miszerint mindig az előírásoknak megfelelően legyenek alkalmazva. Ennek tükrében rendszeresen ellenőrizzük, hogy minden veszélyes ponton ott van a védősapka és ha hiányt tapasztalunk, azonnal gondoskodjunk a pótlásról.