Mikor van jelentősége a tűzvédelmi szakvizsga meglétének?

Saját biztonságunk érdekében már gyermekkorban az egyik legfontosabb, amit megtanítanak nekünk, hogy a tűzzel nagyon óvatosan kell bánni és mindig fel kell készülni arra, hogy meg tudjuk akadályozni a terjedését. Az általános esetektől eltekintve ugyanakkor vannak olyan munkakörök, ahol a későbbiekben plusz tudásanyagra lesz szükségünk, mert a bevált, hagyományos módszerek nem alkalmazhatók sikeresen.

Ezekben az ágazatokban általában előírás a tűzvédelmi szakvizsga megléte. A Belügyminisztérium hatályban lévő rendelete pontosan meg is nevezi ezeket a munkaköröket, ide tartozik mindenki, aki beépített tűzjelző, tűzoltó, vagy épp hő- és füstelvezető rendszerek tervezését, kivitelezését és karbantartását végzi, de többek közt a hegesztők, illetve az erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálatát végzők is ebbe a kategóriába tartoznak. Számukra kötelező a tűzvédelmi szakvizsga megszerzése, méghozzá két okból kifolyólag is. Egyrészt a papír megszerzését megelőzi egy részletes oktatás, aminek keretében a speciális veszélyhelyzetek elkerülését is tanítják.

Emellett a tűzvédelmi szakvizsga megléte garantálja, hogy az adott szakember tökéletesen tisztában van a legújabb módszerekkel és a technológia fejlődéséből adódó esetleges újonnan megjelenő rizikófaktorokkal egyaránt. Utóbbi az egyik legfőbb oka annak, hogy a végzettség érvényességét 5 évben határozták meg. Mivel egy ilyen munkakörben óriási felelősség nehezedik a vállunkra, ezért rendszeres és szigorú ellenőrzésekre kell számítanunk. Tekintettel arra, hogy a tűzvédelmi szakvizsga gyorsan és alacsony költségek mellett megszerezhető, soha nem éri meg kockáztatni. Tudniillik nem csak jelentős pénzbüntetésre kerülhet sor, ha fény derül a hiányosságokra, de jó eséllyel el is tiltanak minket hivatásunk gyakorlásától, míg le nem vizsgázunk.