Milyen játékok a legjobbak a gyermekeknek?

Sok szülő, nagyszülő hajlamos túlzásokba esni és egyik gyermekjátékot a másik után vásárolni a gyereknek. Holott nem az a lényeg, hogy egy kisebb játékboltnyi játékkal rendelkezzen a gyerek, hanem sokkal inkább az, hogy minőségi, a korának megfelelő darabokat kapja meg.

Játékok gyerekeknek minden életkorban szükségesek, sőt, ha jobban belegondolunk, még felnőtt korban is előszeretettel játszunk. A gyerekek esetében az a legfontosabb, hogy az adott játék biztonságos legyen. Az életkori sajátosságok alapján minden életkorban megvannak azok a játékok, melyek a leginkább passzolnak a gyerekhez, illetve amikkel nem csak jól szórakozhat, hanem a fejlődése is megvalósulhat. A legkisebbek számára a színes, csörgő, puha játékok a legmegfelelőbbek. A babák gyakorlatilag minden egyes tárgy és játék által ismerkednek a világgal. Ha kisbabának szeretne ajándékot vásárolni, akkor a legfontosabb a biztonság. A játék nem tartalmazhat könnyen leváló, veszélyes részeket. A valamivel nagyobb, óvoda előtt álló gyermekek esetében a mozgás fejlesztéssel járó játékok a legjobbak, mint például a gyurma vagy rajzoláshoz a ceruza, melynek segítségével a finommotorikus mozgás fejleszthető.

Óvodáskorban a gyerekek egyre inkább társaik felé fordulnak, szívesebben játszanak együtt másokkal is. Éppen ezért a társasjátékok kiváló opciót jelentenek, hogy jól szórakozzanak barátaikkal. A társasjátékoknak köszönhetően a kognitív funkciók is fejlődnek, melyre az iskolában nagy szükség van. A társasjátékok mellett a kirakó is nagyon népszerű ajándék, melynek esetében szintén szem előtt kell tartani, hogy milyen korosztálynak ajánlott az adott játék. Ha szeretne minőségi játékot rendelni gyermekének, unokájának, akkor érdemes ellátogatni a balena.hu webáruházba!