Festmények és azok értékei

A művészet, különösen a festészet világában örök kérdés, hogy mi vagy ki szabja meg mennyit ér egy mű. Vannak festmények, melyek csodásak mégis fillérekért kelnek el, míg mások milliárdokat érnek. Vajon befolyásolja-e egy-egy festmény árát az, hogy alkotója életben van-e?

Festmények – Némely festmény árán igen csak megdöbben a nagyközönség. A történelem folyamán több olyan festő volt, aki nem csak alkotott, de egyben menedzselte is magát, így hamar népszerűvé vált és alkotásaiért komoly összegeket kapott. A többségre viszont sokkal inkább igaz az, hogy életében nyomorgott és csak halála után váltak igen értékessé alkotásai. Csontváry Kosztka Tivadar ennek kiváló példája, akinek képeit a párizsi kiállításon pozítivan fogadták, itthon mégsem értékelték. Még hozzá olyannyira nem, hogy örökösei a művész képeit kocsiponyvaként, anyagárban akarták értékesíteni. Hivatalosan a művész halálát verőérgyulladás okozta, azonban sokan úgy tartják, hogy a valódi ok éhhalál volt. A művész halála után, Csontváry legdrágábban eladott képének ára 240 millió forint volt.

A legértékesebb festmények

Manapság nem ritka, hogy egy-egy festmény milliókért, sőt száz milliókért kel el. A világ tíz legdrágább festménye mind 100 millió dollár fölötti értéket képvisel. A világ legdrágább festményét, tehát Paul Gauguin Nafea faa ipoipo? című alkotását 300 millió dollárért értékesítették. A művészetek világában tehát olykor nagyon komoly összegek cserélnek gazdát. A dúsgazdag, sikeres festők mellett az éhező, nyomorgó festők is mindig megtalálhatók voltak. Nagyon sok festő esetében a képek értéke a többszöröse lett a művész halála után. Ha szeretnéd meg tudni melyek a világ legdrágább festményei, vagy többet olvasnál a témában, látogass el az alkotasutca.hu weboldalra!