A zsalu távtartó helyes alkalmazása döntő befolyással bír

Háztáji betonfelületek kialakításánál a zsaluzás szerepe döntő befolyással bírhat. Legyen szó egy kisebb lépcső, vagy épp egy egyszerű járda kialakításáról, a betonnal történő kiöntés gyakorta a legkézenfekvőbb metódusnak számít. Ám kardinális, hogy technikailag helyesen járjunk el, ugyanis ha az alapoknál hibázunk, az később szerkezeti problémákhoz, repedésekhez vezethet majd.

A kitámasztás a legkönnyebben zsalu távtartó segítségével oldható meg. Mielőtt azonban elhamarkodnánk ezt a lépést, feltétlen érdemes nagyon alaposan tájékozódni és amennyiben szükséges, egy tapasztalt szakember tanácsait is kérjük ki. Kisebb munkálatok kapcsán ugyan nem rejt igazán komoly veszélyeket magában az eljárás, ám ha tartószerkezet kiöntéséről van szó, akkor elengedhetetlen, hogy precízen hajtsuk végre a folyamatot. Ehhez nem csak a kitámasztás felépítését, de az azért felelős zsalu távtartó applikálását is megfontoltan kell kivitelezni. Az első pár óra ugyanis döntő befolyással bír, ezt pedig feltétlenül tartsuk szem előtt.

Tudniillik a kisebb térfogattal rendelkező kiöntések során a beton aránylag gyorsan megköt, ám ezzel együtt a támasztéknak ez idő alatt kifogástalanul kell tartania. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, az optimális teherbírással rendelkező zsalu távtartó használata szükséges. A szerkezet felépítésénél soha ne hagyatkozzunk a szemmértékre, ugyanis pár centiméternyi elmozdulás is komoly problémát okozhat. Emiatt a munkálatokat minden esetben egy alapos kalkuláció előzze meg. Az itt kapott eredmények alapján már könnyedén beszerezhető a megfelelő mennyiségű és típusú zsalu távtartó, amivel már megkezdhetjük a kivitelezést. Ennek során fokozottan ügyeljünk arra, hogy a felület teljesen sík és egyenletes legyen, hiszen csak így kaphatunk végül kifogástalan, akár vakolható eredményt.