A padlóburkolat megválasztását és kialakítását megelőzően jó néhány tényezőt érdemes vizsgálni, tudniillik hosszú távon csak így lehetünk majd maradéktalanul elégedettek döntésünkkel. Egyáltalán nem mindegy milyen helyiségről van szó és persze az is nagyon fontos szempont, pontosan mekkora büdzsé is áll a rendelkezésünkre.
A PVC padló sok esetben egy kiváló alternatívát jelent. Fontos észben tartani, miszerint minden burkolattípusnak megvan a maga előnye, illetve hátránya, ezért aszerint kell határoznunk, számunkra mely tulajdonságok bírnak a legnagyobb jelentőséggel. Amennyiben relatíve olcsón – és nem utolsósorban gyorsan – szeretnénk egy aránylag tartós megoldást, akkor feltétlenül vegyük számításba a PVC padló nyújtotta lehetőséget is. Ez az anyag kellően strapabíró és teljes mértékben vízálló, ezért aztán konyhában, mosdóban, de még a fürdőszobában is nyugodt szívvel alkalmazható. Emellett rendkívül költséghatékony, hiszen egy járólaphoz, illetve laminált, vagy vinyl padlóhoz viszonyítva sokkal alacsonyabb bekerülési költséggel kalkulálhatunk.
Ráadásul a PVC padló lerakása legtöbbször megoldható szakember segítsége nélkül is. Első lépésként a már meglévő burkolat eltávolítását kell elvégezni, ennek során ügyeljünk rá, hogy a kapott felület egyenletes, és nagyobb szennyeződésektől mentes legyen. Ezt követően azt kell meghatározni, a PVC padló rögzítése teljes ragasztással történjen-e, vagy elég a széleket lefogatni. Ezt általában a helyiség mérete határozza meg, kisebb alapterület vonatkozásában gyakorta elegendő csak az illesztéseknél, illetve a falak mentén rögzíteni. Ugyanakkor, ha biztosra szeretnénk menni, akkor nagyobb szobákban az egész aljzatot ragasszuk, így biztosan masszív és tartós eredményt érhetünk el. A szélek vágásánál legyünk körültekintők és dolgozzunk némi ráhagyással, ám ezután már csak hengereznünk kell és készen is vagyunk.